Graffitisek között, graffitis szemmel nézve időről időre előkerül ez a téma, nem ritkán abszolút egy kalap alá véve mindenkit, akit a graffitin kívül eső street art műfajába szokás sorolni, legyen az akár a világhírű, és az átlagember szemében a falrafestegetős tevékenységeket egy személyben uraló Banksy.

Vajon a Banksy-jelenségtől függetlenül miért alakulhatott ki ez a mármár ellenséges viszonyulás a két tábor között?

Állításom a következő: a street arttal szemben a graffitis szubkultúra az, amely valóban igyekszik minőséget produkálni, és szelekciót végrehajtani saját magán belül, s képes minderre úgy, hogy semmiféle felülről való vezéreltség nincs jelen.

A street arttal foglalkozók egy teljesen más világban élnek, mint a graffitisek. Ez még nem lenne baj, de a graffitire, mint egy már kialakult, izgalmas, romantikusan vakmerő, fiatalos, "menő" szubkultúrára  építkeznek, épp csak nem felülről, hanem alulról. Az pedig nem építkezés, ha lógnak rajta. 

Nem ritka, hogy egy graffitis karrierjében sikertelen művészpalánta (vö.: Banksy) elkészít egy matricát, egy stencilt, esetleg festékszóróval valami figurát jól-rosszul. Akár van benne kreativitás, akár nincs, az a késztermék, az olyan, és művészet. Valamiért az emberek elfelejtik, hogy nem attól művészi valami, mert az alkotója azt mondja rá, hogy ez street art, hanem attól, hogy a néző, a befogadó saját hatáskörében annak ítéli.

Pedig létezik egyfajta objektív minőség is, ezt bizonyítja az, hogy ha nem lenne, nem lehetne megkülönböztetni a kezdő graffitis munkáját a profikétól. De mégis meg lehet, első ránézésre, mindig.

Ez a tény kényszert gyakorol a graffitisekre, hogy odafigyeljenek, fejlődjenek, igényesek legyenek, és nem utolsó sorban tiszteletet tanúsítsanak a profibbak iránt.

Ugyanez a helyzet a felülettel: a graffitisek megtanulják az utcán, vonatoknál, legálfalon, hogy milyen értéke van egy felületnek, és tiszteletbentartják egymást. 

A tisztelet megadása persze jellem kérdése is, de ha valaki elfeledkezik róla, az számon is lesz kérve, és nem egy életképes taktika éveken át ellenségeket gyűjteni. 

Márpedig egy elfogadható szintre való fejlődéshez évek kellenek, míg érdekes módon street artos egyszercsak lesz valaki, és a probléma az, hogy nem csak elvárják az elismerést kezdőként - azt persze a graffitisek is - de gyakran meg is kapják a kiforratlan, semmiféle pluszt nem tartalmazó munkáikra, pusztán mert jópofa. 

Ilyenformán az átlag street artos sem a felületet, se másokat, se a minőséget nem tiszteli vagy tartja fontosnak, hisz nincs rajtuk a kényszer, ami kialakítsa ezt.

Mindez még baj sem lenne, mert nem lenne muszáj összefüggenie a street artnak a graffitivel, annak ellenére sem, hogy az adja az alapját. Csakhogy a street art munkák nagyrészéből teljesen hiányzik a kreativitás, mást pedig nem tudnak felmutatni, ugyanis ami még izgalmassá teszi a graffitit, az a technikai tudás hozzáadása. Csak próbáljon meg bárki egy normális egyenes vonalat húzni festékszóróval úgy, hogy előtte sosem tartott a kezében ilyesmit, rögtön rájön, miről van szó. A stencilek gyártásához nincs szükség tudásra, egy átlagos stencilt egy 12 8 éves gyerek is könnyedén megcsinál, csupán türelem kérdése, ha kézzel vágják ki, sőt, plotter-vágógéppel már abszolút semmiféle kihívást nem képvisel a feladat.

Természetesen hozzá kell tenni, hogy mindezt nem lehet mindenkire ráhúzni, de Banksy-t is csak az menti meg a fenti kritikáktól, hogy valóban vannak eredeti ötletei, gyakran humoros társadalomkritikájának mondanivalója ráadásul mint látjuk, legitimizál közel mindent, amit csinál, mégha a társadalom össze is van zavarodva a megfelelő kezelését illetően. Egyszer azt halljuk, hogy méltányosságból nem takarítják le az alkotásait, máskor pedig attól hangosak a hírek, hogy márpedig az ő művei is lefestésre kerültek. 

Magyarországon a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot lehetett az itthoni street art elsőszámú alkotójaként, Banksy-jeként jellemezni, kár, hogy a politikai "karrierjük" egyengetése mellett elmaradtak a tőlük az évek során megszokott mindennapi utcai gagek.